Az ínyrecesszió diagnózisa

Míg fiataloknál gyakran az alsó állcsont középső metszőfogai érintettek, felnőtteknél gyakrabban figyelhető meg ínyrecesszió a felső állcsont oldalsó fogain.

Az íny saját megítélése, például otthon a tükör előtt, nem elegendő a helyes értékeléshez. A fogorvosi rendelőben végzett klinikai vizsgálat nélkül nem lehet felismerni az ínyvisszahúzódás okát.

Csak a fogorvosi rendelőben, úgynevezett ínyszondával (parodontális szondával) végzett szakszerű klinikai vizsgálat adhat választ arra, hogy az íny egészséges-e, ínygyulladás (gingivitis) áll-e fenn, vagy már a fog rögzítőszerkezetének megbetegedése (parodontitis) alakult-e ki.

Az ínyrecessziónak négy súlyossági fokát különböztetik meg, mivel ezekből vezethetők le a kezelési lehetőségek is.

Egyszerű recesszióról akkor beszélünk, ha az ínyszél visszahúzódása még nem érte el a mozgatható szájnyálkahártyát. A második súlyossági foknál a recesszió már a mozgatható nyálkahártyába is kiterjed. Mindkét esetben az ínyszél sebészi beavatkozással korrigálható.

Mivel a 3. és 4. súlyossági foknál a fogak közötti állcsont is leépült már, az ott meglévő ínyrecesszió sebészi eszközökkel sem korrigálható teljes mértékben.

A parodontális szűrővizsgálat célja, hogy rövid idő alatt kiderüljön, fennállnak-e ínyproblémák. Ennek során egyszerű módon megállapítható az ínygyulladás (gingivitis), vagy felderíthető a fogágybetegség (parodontitis).

Ínyszondával (parodontális szondával) kiválasztott pontokon, kíméletesen és milliméteres pontossággal mérik a szonda behatolási mélységét az ínyszélnél.

E rövid vizsgálat után további kivizsgálásra csak akkor kerül sor, ha a fog rögzítőszerkezetének leépülésére utaló jeleket találtak. Ezek a kivizsgálások az úgynevezett parodontális státuszt, valamint kiegészítő röntgenfelvételeket foglalnak magukban.

Az ínyszondával (parodontális szondával) végzett klinikai vizsgálat során fogankénti legfeljebb hat ponton, milliméteres pontossággal mérik a szonda behatolási mélységét az ínytasakba. Pontosabban az ínyszél és az ínytasak alja közötti távolságot mérik meg. Ezt nevezik úgynevezett szondázási mélységnek. Egészséges területeken a szondázási mélység legfeljebb 3 mm. Azokon a területeken azonban, ahol az ínyrecesszió következtében a fog rögzítőszerkezete is leépült már, a szondázási mélység szintén csak néhány milliméter.

Ezenkívül az úgynevezett parodontális státuszban milliméteres pontossággal rögzítik az állcsont magasságát (tapadási szint). A parodontális státusz elengedhetetlen az ínyrecesszió diagnosztikájához és a kezelés megtervezéséhez. A parodontális státusz bármely fogorvosi rendelőben ingyenesen, online rögzíthető és tovább felhasználható: www.periodontalchart-online.com.

Az ínyrecesszió diagnózisa bizonyos körülmények között csak az ehhez szükséges röntgenfelvételekkel erősíthető meg egyértelműen. Az ínyrecesszió diagnózisához szükséges röntgenfelvételek kiválasztására csak a klinikai vizsgálat elvégzése után kerül sor. Így elkerülhető a túlzott röntgensugárterhelés.

A röntgenlelet a legegyszerűbb esetben két felvételből (ráharapásos szárnyas felvételek) áll, a legkiterjedtebb esetben pedig egy úgynevezett röntgenstátuszból legfeljebb 14 további röntgenfelvétellel, vagy egy ortopantomogramból (panorámafelvételből). Az elkészített röntgenfelvételeknek ábrázolniuk kell a fogakat körülvevő állcsontot, és így lehetővé kell tenniük a csontleépülés súlyosságának megítélését.

A fogorvosi rendelőben készült minden röntgenfelvételen a fogazatot fogszuvasodásra és fogágybetegségre (parodontitisre) is meg kell vizsgálni.

1999-ben rendezték meg az Amerikai Egyesült Államokban a parodontális betegségek osztályozásával foglalkozó első nemzetközi munkaértekezletet. Az 1993-as európai osztályozáshoz képest a legfontosabb újítás az volt, hogy a betegségformákat általában már nem elsősorban a páciens első diagnóziskori életkora alapján határozták meg (pl. fiatalkori és felnőttkori parodontitis). Újként bevezették a krónikus és az agresszív parodontitist, valamint például a szisztémás betegségekkel összefüggésbe hozható parodontitist is.

A 2018 óta érvényes új osztályozás azonban már nem tesz különbséget krónikus és agresszív forma között. A parodontitist most – a cukorbetegség osztályozásához hasonlóan – úgynevezett stádiumokkal (staging) és fokozatokkal (grading) írják le.